| Harmadával nagyobb kapacitással, összesen huszonegy szakrendeléssel és heti kétszáz szakórával segíti hamarosan a kistérsége lakosait a zalaszentgróti Egészségügyi Központ. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv háromszáz millió forintos támogatásával kibővülő intézmény fejlesztésekor az akadálymentesítésre is gondoltak.
"A korábban részben akadálymentes intézményt az OTÉK - az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet - előírásainak figyelembevételével teljesen akadálymentesítjük, és a parkolóhelyek között is egyet külön a mozgássérülteknek tartunk majd fenn. Az európai uniós támogatású projekt végére az Egészségügyi Központ honlapja a gyengén látók számára is olvasható lesz, s kijelölünk egy esélyegyenlőségi felelőst is" - számolt be a közeljövő örömteli változásairól Dr. Varga Tamás főorvos, a helyi egészségügyi intézmény igazgatója, aki ezután rátért a fejlesztés egyéb részleteire is. „Hat új szakrendeléssel - fül-orr-gégészet-audiológiával, gyermek-, valamint ideggyógyászattal, ortopédiával, reumatológiával és sebészettel bővítjük a meglévő tizenötöt, és a belgyógyászat keretén belül a jövőben hetente négy óra kardiológiai szakrendelés is várja a betegeket.
Ezzel a kistérségi járóbeteg szakellátó központ jövő őszre huszonegy szakrendeléssel és heti kétszáz szakorvosi és hetvenhat nem szakorvosi órával rendelkező intézménnyé válik. A térség statisztikái alapján kialakított új egészségügyi szolgáltatási kínálattal jelentősen javulni fog a Zalaszentgróton és a kistérségében élő közel húszezer ember ellátása, és ami a legfőbb cél, az emberek egészsége is.”
Az új szakmák a jelenlegi intézmény déli irányú építészeti kibővítésével kapnak helyet. A mostani hétszázhuszonhét négyzetméteres épület alapterülete egy kétszintes szárny hozzátoldásával ezeregyszázhetvenkét négyzetméteresre nő. A falakat hőszigetelik, a nyílászárókat korszerűekre cserélik, így az energiaellátás is kiváló hatásfokú lesz. További megtakarítást jelent az is, hogy az intézmény most még másik két épületben működő részlegei is ideköltöznek.
A tervezők még arra is ügyeltek, hogy a rendelőben ne zajban kelljen várakozni, ugyanis a szellőzők és egyéb gépek hangja is alacsonyabb lesz, mint eddig.
Az építésen kívül korszerű orvostechnikai eszközparkot (112 millió Ft értékben) és fejlett informatikai rendszert is beszerez a szakellátó központ. „Az intézményünk korszerűsítése az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Program 300 millió forintos támogatásával és városunk 36 millió forintos önrészével valósul meg” - világítja meg a beruházás nem elhanyagolható hátterét Császár József, a projektgazda Zalaszentgrót polgármestere, aki zárásként azt is hangsúlyozza, hogy ezekkel a régóta tervezett fejlesztésekkel nemcsak a korszerű gyógyítás, hanem a legalább ilyen fontos betegségmegelőzés, egészségmegtartás keretei is létrejönnek.
Az intézmény új szárnyának alapkövét február 4-én tették le, a beruházás október végére lesz kész.
|